Lelket tép a szőke zajban,
minden kósza, kecses pillantás,
az öregedő távollétben
a pillanatnak vermet ás.

Testet ér a vallomás,
a térdeplő kigombolt romantika,
hol ajkakon a csüngő csók,
kiköpött, megrágott alamizsna…

Csak az álom, csonkított csoda,
s vértelen, gyáva idomok,
mi hajnalra csak érdes, darabos,
testet őrlő, maréknyi homok…

---------------------------------
A soul is teared in blondy noise
by every ranger, graceful glance,
it digs a pitfall for the moment
in the aging absence,

The statement achieves a body,
the kneeling, unbuttoned romance,
where the flagging kiss on lips
are spat, eaten pittance…

Just dream, truncated miracle
and bloodless, coward member,
which become rough, lumpy sand,
body-grinding, handful day-breaker…